"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek."

2017. november 15., szerda

első hetek harmadszor

Bálint hétfőn már második hónap fordulóját ünnepelte idekint. Hogy elrepült ez a két hónap! Olyan, mintha mindig is a családunk tagja lett volna! 

Az első négy hetet töltöttük szigorú értelemben véve gyermekágyas időszakként együtt. Akkor nem mentünk sehova mi ketten, még a védőnő is hozzánk jött ki. Olyan jól esett ez az elvonulás! A kórházi időszak is jól esett annak ellenére, hogy a fizikai körülmények most voltak a legrosszabbak. De olyan jó volt csendben, nyugalomban, egyedül megvacsorázni a két szelet kenyeret vajjal, párizsivel amit kaptunk. Olyan jó volt elolvasni egy könyvet egy hét alatt. A sok pihenés, hosszan tartó szoptatás hozadéka hogy el kell ütni valamivel az időt, így lett nagy kedvencem Fábián Janka Búzavirág című könyve. 

Ebben az első négy hétben volt Bálint olyan igazi kis újszülött. Aki mellett bármilyen hangzavar lehet, mégis békésen alszik a mózeskosárban. Ekkor volt igazi kicsi baba súlyra, nyeklésre-nyaklásra. Szerettem már akkor is mikor a pocakomban volt. Nem szoktam elképzelni magzatként a gyermekeim, hogy majd milyenek lesznek, vele se tettem, de olyan egyértelmű UH képeket produkált egyszer - egyszer hogy annyit biztosra tudhattunk, hogy a profilja kiköpött édesapja. No, a füle nem. :) Akkor is szerettem, mikor megszületett, mikor gyönyörködtem benne a kórházban, mikor gondoskodtunk róla az első hetekben. De volt egy pont, mikor a fürdetéshez készülődtünk vagy már túl voltunk rajta és ő feküdt a pelenkázón és beszéltem hozzá, ő pedig rám nézett. Nem ekkor mosolygott először, de szerintem már közel járhatott hozzá. Akkor beszélgettünk először úgy igazán, akkor ért össze a lelkünk, azóta nem csak van, hanem lángol is a szeretet bennem. Valahogy így alakult ez mind három alkalommal. Matyinál volt a leggyorsabb míg elértünk eddig a pontig. Folyamat, ahogy a szeretet teljessé, teljesebbé válik és kialakul köztünk a kötődés. Van akinek ehhez a másodperc töredéke is elég, nekem kicsit hosszabb az út, de így is nagyon szép és nem kevésbé értékes. 

Jó volt többször kettesben maradni Bálinttal. Olvasni, igehirdetést hallgatni, naplót írni. Egyedül zuhanyozni, míg ő alszik. Remélni sem mertem, hogy valaha lesz olyan gyermekem aki mellett el tudok menni zuhanyozni. Egyszer fordult elő, de annak az egynek is örülök! 

Nagyon - nagyon hálás vagyok a közösségünknek, hogy három héten keresztül hozták nekünk az ebédet, hogy minden nap legyen meleg étel az asztalunkon. És nem csak ebédet hoztak ám, ki egy virággal kedveskedett, ki színes ceruzával, színezővel, mesekönyvvel a nagyoknak, játékkal Bálintnak, vagy itthoni wellness csomaggal nekem. Csak ámultam és bámultam és élveztem, és köszönöm! És persze a családom segítsége is felbecsülhetetlen! Most már hozatjuk az ebédet, mert nem akarok kétnaponta azon stresszelni, hogy mikor lesz időm főzni. Jobb élvezni a gyerekek társaságát. Az első kihozatott porciónál pedig nagyon szerelmes lettem a férjembe, hogy nem zsörtölődik, hanem "engedélyezi" ezt a luxust (ami persze sokaknak totál megszokott dolog). Mára én is megszoktam, de azért továbbra is örülök! 

Az én felépülésem nem vett sok időt igénybe. Most éreztem a leghamarabb és legjobban jól magam a három szülés utáni állapotom összehasonlítva, ha a fizikai erőmre és teherbírásomra gondolunk. Úgyhogy lassan ennek a sok szénhidrátnak is búcsút kéne mondanom, mert túl sokat eszek belőlük. A hasizmom bizony szétnyílt, ezzel lesz munka még életem végéig, de nem keserít el. Panaszt egyelőre nem okoz. Azt viszont meg kell tanulnom, hogy mit, hogyan tehetek vagy nem ezután. 

Megismerkedni egy új kis emberrel igazán különleges élmény. A legjobb és legfárasztóbb élmények egyike, felbecsülhetetlen kincs és kiváltság. Hihetetlen, hogy már háromszor volt részem benne.
itt már 7 és fél hetes 

2017. október 30., hétfő

szülinapra

Isten éltessen kedves Férjem a születésnapodon, és még sokáig - sokáig! Szeretek a feleséged lenni. :)  Várom a következő évünk milyen jó meglepetéseket, örömöket tartogat, hiszen az eddigiek olyan jók és különlegesek voltak! 

Nagy nehezen találtam egy képet, amin csak mi vagyunk (majdnem).. az aprónép nélkül. Ez is még mai ajándék, fogadd szeretettel, hiszen a legnagyobb szeretettel adom. <3 


2017. október 29., vasárnap

fehér zászló

A délutáni alvás körüli hercehurca szinte mindennapos harccà nőtte ki magàt. Nelli sír, én is sírok, Matyi alszik, de előtte sír. Kinek jó ez? Senkinek.

Nagyon-nagyon szeretnék kicsit aludni délutàn Bàlinttal együtt. Jó lenne egy kis sajàt idő a Hàrmak nélkül csendben. Mire fordítom ha megadatik? Olvasok, mosogatok, teregetek, körmöt lakkozok, e-mailt írok, persze nem mindent egyszerre..szépen eloszlik ez egy héten, ha mindenki alszik délután. De ez olyan ritka manapsàg, mint a fehér holló.
a fehér holló

Ma megérett a helyzet a vàltozàsra. Nem jó az, hogy ilyenkor a bennük való gyönyörködés helyett egészen ellentétes érzéseim vannak. Persze érthető, megérthető, de én szeretném ha az otthon melege nem csak a délelőtti nagy vihàncolàsokban, közös jàtékban lenne ott, hanem délután is megmaradna, hiszen a szívem mélyén még a legnagyobb hisztik közben is igenis nagyon szeretem őket.

egymást is szeretik

A 139. zsoltàr került elém míg Bàlintot ringattam a hintaszékben. (Apjuk kivitte a két kópét egy kis feszültség levezető tüzelő pakolàsra.) "Vizsgàlj meg Istenem, ismerd meg szívemet. Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem jàrok-e téves úton és vezess az örökkévalósàg útjàn." Olyan jó, hogy a legbölcsebb tanàcsadóhoz fordulhatok. Aki làtta a hercehurcàt az elejétől kezdve, mégsem elítél, hanem meghallgat és ötletet ad.

Úgyhogy holnaptól új délutáni rend lép életbe. Megbeszéltük a lurkókkal, hogy csendes pihenő bizony lesz ezutàn is a besötétített hàlóban, hisz Màsodiknak még életkori szükséglete lenne az alvàs. Én viszont nem leszek ott velük, bàrmennyire is hívogató a megvetett àgy. Harmadiknak és nekem marad a kanapé és minimum fél óra múlva remélhetően két jókedvű, frissebb kiscsóka. Szép elképzelés tudom, kipróbàljuk, és ha kell tovàbbformàljuk. Hiszen azért vagyunk mi egy csalàd, hogy jól is érezzük magunkat egymàs tàrsasàgàban. Ha pedig nem alszanak délután, előbb elfáradnak, előbb fekszenek le este. Ki tudja, talán még a saját időt is visszakapom és talán randi – idő lesz belőle? Meglátjuk. Indul az újabb kaland, hajrà nekünk!



2017. október 25., szerda

Matyi és a balesetei

Kezdjük a mai esettel, ez a legfrissebb. Délelőtt kint játszottunk a kertben a napsütéses őszben. A cseresznyefa gyönyörű színekben pompázó lehullott leveleit gyűjtöttem össze éppen, míg Bálint édesdeden szunyókált a babakocsiban, Derék diót falatozott mellettem, Nelli és Matyi pedig vidáman igyekeztek a szilvafán felfelé. Ezeket az idilli pillanatokat mindig tudatosan kell elkapnom, mert hirtelen és hamar véget érnek, ahogy ma is történt. Erre mondják manapság oly divatosan, hogy az anyaság nem rózsaszín vattacukor..bizony nem, de én azért élvezem! 

Sírást hallok. (Na, leesett a fáról...Majd feláll..)
Nelli kétségbeesett sírását hallom. (ó-ó. Akkor sír így, ha Matyinak valamije vérzik. Hátrafordulok. És tényleg. Patakban folyik a vér az arcáról. De honnan? Ugye nem már megint a szeme? Odafutok. Nem, nem a szeme. Az orrnyerge, de kívülről jön. Nem látom miért, annyira véres. Be kell vinni lemosni.) 
Nelli, te kint maradsz Bálinttal. Lemosom Matyit, semmi baj, mindjárt jövünk. (Felemelem Matyit, hogy bevihessem. Nem kéne cipelni..ja, ma lett Bálint hat hetes, csak nem lesz gond miatta. Hű, de nehéz lett ez a gyerek.)
Sáros gumicsizmával betrappolunk a fürdőbe. Gyors kézmosás. Letörlöm a vért. Seb, nincs benne semmi. (OK. Semmi gond, meggyógyul, magától. Lassan elmúlik a kezem remegése. )
Letörlöm törülközővel, kicsit odanyomjuk, mert nagyon vérzik. Ahogy nyugszik, leültetem a lépcsőn, hogy kimenjek a másik kettőért. Nelli tologatja Bálintot a babakocsiban, mert a nagy ijedtségre persze ő is felébredt. Mindenki bekerül a házba. Matyi a lépcsőn ülve, orrára szorítva a törülközőt hüppög. Még jobban, mikor elmondom, hogy a konyhában lemossuk még egyszer, aztán fertőtlenítjük. Megtörténik, beragasztani nem engedi. Igazán csak akkor nyugszik meg, mikor hálát adunk érte, hogy nem lett nagyobb baj. És alvás előtt a sebtapasz is felkerül. Nelli pedig lefesti az esetet. 

Tavaly karácsony táján történt az eddigi legdurvább, mikor kórházba is el kellett vinni a legényt. Pont a szüleimnél voltunk, ez sok mindent megkönnyített. Lényeg a lényeg, nem szúrta ki a szemét a ceruza amivel elesett, csak a szemhéját sértette fel. És nyáron sem lett agyrázkódása, mikor teljes erejéből nekifutott a falnak, véletlen.. csak jegelni kellett az óriási hupszlit a homlokán. Ezt elég nehezen viselte, azóta is az az első szava ha beüti a fejét, hogy "ne jegeljük!" 
ragasztva 
Sok rossz történhetne, de nem történik velünk. Érzem a gondviselést és hálás vagyok érte. 

"Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben." 
91. Zsoltár 11-12 

2017. szeptember 20., szerda

Bálint születésének története

Egy hete ilyenkor, délután négy körül búcsúztunk el újszülött Bálintunktól az aranyóra után, hogy pihenhessen kicsit a csecsemők között, én pedig az osztályon, a "tulipános" részen. Mi is előzte ezt meg? 

Először is, egy spontán családi, babaváró buli. Nelli ötlete volt, hogy kedden még csapjunk egy bulit, ahogy ő szokta mondani. Cukrászdába mentünk, gyerekpezsgőt ittunk, imádkoztunk együtt. Élveztük mind, ez volt az utolsó alkalom, hogy négyesben "buliztunk", úgy tűnt, hogy mind átérezzük ennek jelentőségét. Visszatekintve, nagyon jó volt így. Igazán különleges, hogy még annyi mindent csinálhattunk együtt "utoljára" és a gyerekeknek is könnyebb volt így, hogy konkrét időpontra, szülésindításra vártuk a babát. 


Másnap, 13-án reggel pedig útra keltünk, hogy legyőzve a dugót időben érkezzünk a klinikára. Ez volt az egyetlen, ami feszültséget okozott bennem, hogy a dugóban araszolunk, amikor már ott kéne lennünk...persze nem volt gond belőle, még vagy egy órát, vagy még többet kellett várni az érkezésünk után, hogy elfoglalhassuk kényelmes kis ágyunkat a vajúdóban.

Merthogy a vajúdóba kerültünk. Szerettem volna elkerülni azt a szobát, Nellivel vagy 12 órát is ott tölthettem, nem szerettem volna, ha ilyen elhúzódik ez a szülés, ezért is imádkoztam úgy, hogy rögtön mehessünk a szülőszobára, ahogy Matyival is. Annyit mozogtam és olyan jól éreztem magam, hogy gondoltam szépen meg is indult a tágulási folyamat, biztos nem lesz ezzel gond. Gond nem is volt, de Isten most nem úgy hallgatta meg a kéréseimet, hogy mindet maradéktalanul teljesítette volna. Matyinál így volt, ami ámulatba kergetett. Most nem, és most ez kergetett ámulatba! Annyira bölcsen, nálamnál bölcsebben rendezett mindent Isten! A vajúdóban nem voltam rosszul egyáltalán, elkészültek a szokásos várakozós képek, nevetgéltünk és közben csodálkoztunk azon, hogy a programozott császárra vitt anyukák kb. 10 perc múlva már dajkálhatták volna a babájukat, ha nem császárosak lettek volna. Bevallom, ott, akkor kicsit irigykedtem rájuk, hogy ilyen gyorsan készen vannak, de aztán, látva őket este, mikor pár órával utánam elfoglalhatták a helyüket az osztályon, már nem irigykedtem egyáltalán, hanem hálát adtam, hogy én jól érezhettem magam már akkor is. Egész délelőtt bátorított az ige, amit az egyik barátnőmtől kaptam és a szavai, miszerint nem a test állapota, hanem a lélek erőssége számít: 
"Jézus azt mondja: a lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit. A beszédek, amelyet mondtam néktek, lélek és élet."  János 6:63 

Délben burokrepesztés után elfolyt a magzatvíz, és ekkor mehettünk át a szülőszobába, abba, ahol Matyi is született. Egészen otthon éreztük magunkat! :) Ekkor már rendszeres, erős fájásokat éreztem, itt már nem értünk rá túlzottan.Sétáltam, labdán "ücsörögtünk", terveztem zuhanyozni is, de arra végül már nem került sor. Röpült az idő, tényleg nagyon gyorsan és kettő óra tájban, az utolsó vizsgálatnál, mindenki meglepetésére igencsak iparkodnia kellett a szülésznőnknek, hogy mindent előkészítsen. 11 perc múlva pedig Bálint már ott pihegett a hasamon. Kértem, hogy ezúttal hadd érezzek igazi tolófájásokat, ne találgatnom kelljen, hogy ez vajon az-e. Ezt megadta a jó Atya, azért is mehetett ilyen pikk - pakk a vége. Nem is gondoltam, hogy pár perccel a kis fejének megsimogatása után már át is ölelhetem! 


Olyan szépen, természetesen zajlott le az egész szülés! Annyit imádkoztam a segítőimért. Zsolti szuper volt, nála jobb támogató nincs a számomra. Nélküle ezerszer nehezebben ment volna minden, annyira hálás vagyok érte hogy ő a férjem! Mivel ez egy indított szülés volt, majdnem végig kaptam ezt - azt infúzióban: oxitocint, nospát, vitaminbombát... de mindent olyan nagy körültekintéssel adagolt a doktor nénink és a szülésznő, hogy semmi baj nem lett ebből. Ugye, sokszor hallani, hogy a babák rosszul reagálnak az oxitocinra, aztán császár lesz a szülés vége. Itt nem volt ilyesmiről szó se. Olyan bölcsen jártak el, hálás vagyok nekik is, Istennek is ezért, hogy jó kezekben lehettünk újra. Ez már a harmadik szülésünk volt így együtt négyesben és most is mindannyiunknak jó élményként marad meg, ez igazi kincs! Ezért mondom én, hogy szeretek szülni! Az pedig ráadás, hogy gátvédelemmel szülhettem, így egy héttel az események után elmondhatom, hogy nincs semmi bajom. Nem győzök hálát adni mindezért és gyönyörködni ebben a három kisgyermekben, akiket ajándékba kaptunk! 

2017. szeptember 8., péntek

várakozás

Különleges élmény a szülésre, születésre várni. Sosem tudhatod mikor jön el végre a pillanat, mikor be lehet pattanni az autóba és el lehet kezdeni a konkrét, aktív szakaszt, hogy világra jöjjön a gyermek, akit olyan régóta várunk. Ez mindig egy különleges időszak, megvannak a maga harcai, de mindig olyan sokat tanít ilyenkor az Isten. Azt hiszem írtam már, de annyira igaznak érzem, hogy nincs még egy ilyen helyzet egy egészséges ember életében, ami ennyire megdolgoztatná az egész személyiségét: testet - lelket - szellemet - akaratot. 


Miket tanulok most? 
Elsősorban az imádságról. Már régóta erről, de mostanában egyre kézzelfoghatóbban is. Olvasom a Minden gyermeknek szüksége van egy imádkozó édesanyára című könyvet Fern Nichols és Janet Kobobel Grant tollából. Ebből a könyvből származik az alábbi idézet: 
"Imáinknak halmozódó hatása van. Amikor egy magas hegyi völgyben gátat emelnek, hosszú hónapokig is eltarthat az építkezés. Ezután a víz elkezd halmozódni a gát mögött, hónapokig, egy évig, vagy még tovább. Amikor a víz szintje eléri a megfelelő magasságot, kinyitják a zsilipkapukat, a víz elkezdi forgatni a generátorokat és hatalmas erő jön létre. Amikor egyre több ember egyesül az imádságban, vagy egy valaki kitartóan, folyamatosan imádkozik, úgy tűnik, mintha egy hatalmas imatömeg halmozódna fel, amíg egyszer csak megtörténik az áttörés és Isten akarata teljesül...Az Isten akaratából elhangzott imádságok sohasem vesznek el, hanem raktározódnak, amíg Isten meg nem adja a választ." (Wesley Duewel, p. 198)

Tudom, hogy sokan imádkoztok értem, értünk. Várjuk a gát felszakadását, de mostantól ez nem okoz nekem csalódást. Mármint maga a tény, hogy még mindig várunk, mert tudom, hogy közben is történnek a dolgok. Mi imádkozunk, Isten pedig kezeli a zsilipeket.. 

2017. augusztus 28., hétfő

Családi kirándulás

Tegnap, a nyár utolsó vasárnapján nagy nehezen felszedelőzködtünk és kirándulni mentünk. Nem csak a nyár utolsó kirándulása volt ez, hanem egy utolsó így, hogy csak két különálló gyerek lépéseit kellett figyelnünk. Már, mint könnyített terepként, gondoltunk erre. 

A Szúnyog-szigetről indultunk sétahajózni; át, Agárdra, ahol egy hatalmas fagyizás és kikötőzés után indultunk vissza a szigetre. Meglepő módon csak engem csíptek meg a szúnyogok.. Élvezték a gyerekek nagyon, édesek voltak. Matyi táncolni tanult, Nelli elhatározta, hogy majd hajón lesz az esküvője és a bevonulást gyakorolta. Kedves Fiúk, ti nem is tudjátok, hogy egy kislány már négy évesen is az esküvőjére készül..! 
a hajó 

apával a nádasban 



"Apa, engedj el, egyedül úszok!" 

Persze a fürdőzés sem maradhatott el! Mások is rájöttek, hogy közeleg a nyár vége, zsúfolásig telt a Velence Korzó, nem találtunk parkolóhelyet, de azt hiszem, hogy a vízben sem lett volna sok helyünk. Így továbbmentünk a szabadstrandra, ami ugyan nem homokos és a víz is mélyebb, jó helynek bizonyult. Csúcs, hogy Matyi milyen bátran veti be magát a habokba és az is csúcs, hogy Nelli milyen kitartóan rinyál, hogy legyen kapaszkodója. Zsolti először fürdött kettőjükkel egyszerre egyedül. Jó volt a partról gyönyörködni bennük és élvezni a jeges limonádét, amit senki nem habzsolt el előlem. Sok - sok ilyen klassz kirándulást nekünk, immár majd ötösben! 

"Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!"  Zsoltárok 37:4