"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek."

2017. október 25., szerda

Matyi és a balesetei

Kezdjük a mai esettel, ez a legfrissebb. Délelőtt kint játszottunk a kertben a napsütéses őszben. A cseresznyefa gyönyörű színekben pompázó lehullott leveleit gyűjtöttem össze éppen, míg Bálint édesdeden szunyókált a babakocsiban, Derék diót falatozott mellettem, Nelli és Matyi pedig vidáman igyekeztek a szilvafán felfelé. Ezeket az idilli pillanatokat mindig tudatosan kell elkapnom, mert hirtelen és hamar véget érnek, ahogy ma is történt. Erre mondják manapság oly divatosan, hogy az anyaság nem rózsaszín vattacukor..bizony nem, de én azért élvezem! 

Sírást hallok. (Na, leesett a fáról...Majd feláll..)
Nelli kétségbeesett sírását hallom. (ó-ó. Akkor sír így, ha Matyinak valamije vérzik. Hátrafordulok. És tényleg. Patakban folyik a vér az arcáról. De honnan? Ugye nem már megint a szeme? Odafutok. Nem, nem a szeme. Az orrnyerge, de kívülről jön. Nem látom miért, annyira véres. Be kell vinni lemosni.) 
Nelli, te kint maradsz Bálinttal. Lemosom Matyit, semmi baj, mindjárt jövünk. (Felemelem Matyit, hogy bevihessem. Nem kéne cipelni..ja, ma lett Bálint hat hetes, csak nem lesz gond miatta. Hű, de nehéz lett ez a gyerek.)
Sáros gumicsizmával betrappolunk a fürdőbe. Gyors kézmosás. Letörlöm a vért. Seb, nincs benne semmi. (OK. Semmi gond, meggyógyul, magától. Lassan elmúlik a kezem remegése. )
Letörlöm törülközővel, kicsit odanyomjuk, mert nagyon vérzik. Ahogy nyugszik, leültetem a lépcsőn, hogy kimenjek a másik kettőért. Nelli tologatja Bálintot a babakocsiban, mert a nagy ijedtségre persze ő is felébredt. Mindenki bekerül a házba. Matyi a lépcsőn ülve, orrára szorítva a törülközőt hüppög. Még jobban, mikor elmondom, hogy a konyhában lemossuk még egyszer, aztán fertőtlenítjük. Megtörténik, beragasztani nem engedi. Igazán csak akkor nyugszik meg, mikor hálát adunk érte, hogy nem lett nagyobb baj. És alvás előtt a sebtapasz is felkerül. Nelli pedig lefesti az esetet. 

Tavaly karácsony táján történt az eddigi legdurvább, mikor kórházba is el kellett vinni a legényt. Pont a szüleimnél voltunk, ez sok mindent megkönnyített. Lényeg a lényeg, nem szúrta ki a szemét a ceruza amivel elesett, csak a szemhéját sértette fel. És nyáron sem lett agyrázkódása, mikor teljes erejéből nekifutott a falnak, véletlen.. csak jegelni kellett az óriási hupszlit a homlokán. Ezt elég nehezen viselte, azóta is az az első szava ha beüti a fejét, hogy "ne jegeljük!" 
ragasztva 
Sok rossz történhetne, de nem történik velünk. Érzem a gondviselést és hálás vagyok érte. 

"Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben." 
91. Zsoltár 11-12 

Nincsenek megjegyzések: